Ökoiskola

A Föld és méhek világnapja

Április 25- én szerdán, újabb projekt eseménnyel ünnepelt intézményünk. Ez alkalommal az április világnapokat összefűzve a Földünkkel és a méhekkel kapcsolatos tevékenységekbe kapcsolódhattak be a diákok.

A legkisebbek előzetes, ráhangoló feladatok segítségével tették színessé és látványossá az ÖKO-falat. Az alsó tagozat osztályonként dolgozva készítette el a Föld-könyvét, melyben a környezetvédelemmel és a növény- és állatvilággal kapcsolatos tesztkérdések megoldását gyűjtötték össze. A felső tagozat az esemény másik témájára fókuszálva a méhekről, méhészetről szóló tájékoztatót, ismeretterjesztő anyagot tanulmányozott át, hiszen ezzel kapcsolatos feladatok vártak rájuk a projektnapon. A szakiskola pedig olyan menüsort állított elő, amelynek minden fogásában szerepelnie kellett a méznek.

Az EGYMI minden tanulója és pedagógusa izgatottan készülődött a szerdai napra, gyűltek a csoportokban az üres mosószeres flakonok, befőttes üvegek és virágcserepek, minden kolléga kiürítette otthon a „jó lesz ez még valamire” polcot.

A projektnapon 10 órakor összegyűltek az aulában a gyerekek, ahol a megnyitó és az igazgatói köszöntő után egy online kvízt oldottak meg a Föld múltjával és jelenével kapcsolatban.

 Ezután következett a nap igazán aktív része. Az óvodások és az alsósok az udvaron tevékenykedtek. A Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium tanterületének jóvoltából virágokat ültettek a reggel csoportonként feldíszített flakonokba. Aki azóta az intézményünk kapuját átlépi, megcsodálhatja a vidám, színes újrahasznosított „virágcserepeket”. A felső tagozat a tornateremben a méhészet eszközeivel ismerkedett meg. Állomásról állomásra haladva azon az izgalmas úton, ahogyan a nektárból az ízletes méz elkészül. Végül a szakiskola az előzetes feladatát továbbfejlesztve, üdítő italokat készített, amelyet az esemény záróakkordjaként mindenki meg is kóstolhatott.

A Föld és a méhek világnapja ismét jó lehetőséget teremtett az EGYMI-s gyerekek számára, hogy kézzelfogható módon, tevékenyen alakítsák környezetüket, és megtapasztalhassák, hogy rajtuk is múlik bolygónk jelene és jövője.

Az ÖKO-team nevében

Kutyifa Anikó

- További Képek -