Alsó tagozat

Lépésről lépésre program az alsó tagozaton

Intézményünkben 2000 óta alkalmazzuk a Lépésről-lépésre programot az óvodában és az alsó tagozaton.

Mit is takar ez a program? Egy a sok alternatív program közül? Vagy van létjogosultsága a mai közoktatás rendszerében is?  A több mint 10 éves munkánkra visszatekintve bátran elmondhatjuk, hogy egy kiváló program, amellyel tanulóink, sokoldalú felfedezésen alapuló tanítási-tanulási folyamatban, kitűnően fejlődnek.

Dióhéjban a programról:

A program olyan módszerekkel dolgozik, melyek nagy teret biztosítanak a természetes tanulási folyamatoknak. Épít a gyerekek spontán érdeklődésből és tapasztalatokból szerzett tudására, a gyermekek önálló gondolkodására, mérlegeléseire és döntéseire. Épp ezért, a pedagógusok  kommunikációjukban és a témaválasztásban is folyamatosan reagálnak a gyermekek egyéni szükségleteire, valamint korábbi ismereteikre és tapasztalataikra is, hogy ezzel teremtsék meg és tartsák fenn a gyermekek belső motivációját a saját tanulási folyamatukban. A program egymással kölcsönhatásban egyszerre fejleszti a személyiséget és a közösséget, a gyermekek együttműködéshez szükséges képességeit. Az „együttes élmény”-t és a különböző kultúrák elfogadását az érzelmi és morális fejlődés fontos elemének tekinti, és számos pedagógiai eszközzel támogatja.

Pillantsunk be a tanterembe!

Az óvodai és iskolai program szemléletében, módszertanában és tárgyi-környezeti feltételeiben is azonos pedagógiai modellt képvisel, így megkönnyítve a gyerekek számára az óvoda és az iskola közötti átmenetet.

Az óvodában és az iskolában is „tevékenységi sarkokat”, központokat alakítanak ki, tehát a termet bizonyos fontos tevékenységeknek megfelelően rendezik be. Az óvodában ezek: a művészeti-, építő-, családi és szerepjáték-, manipulációs asztali játékok sarok, az irodalmi sarok és a homok-víz asztal.

Az iskolában a műveltségi területeknek megfelelően: író-, olvasó-, matematika-, művészeti- és természetismereti központokat, építő központot rendeznek be. Ezektől azonban el lehet térni az osztály érdeklődési körének megfelelően.

A sarkokat alacsony polcrendszer választja el. Az iskolai teremben nem padok, hanem, mint az óvodában is, a gyermekek termetének megfelelő asztalok és székek vannak. Egy-egy asztalnál 2-4 gyermek dolgozik. Közös beszélgetésekre, mesehallgatásra egy nagy szőnyeg nyújt lehetőséget. A terem falain köröskörül, a gyermekek szemmagasságában a tanultakhoz kapcsolódó képeket, táblázatokat, gyermekmunkákat helyeznek el.

Az iskolában a gyermekek tanszer, taneszköz használata is eltér a hagyományostól. A tankönyvek, feladatlapok, írószerek, egyéb anyagok a terem berendezéséhez tartoznak, egyéni feladatlapjaikat, munkáikat pedig személyes „irattartó papucsban”, egy polcon tartják. A gyermekeknek így egyáltalán nem szükséges egyéni felszerelést hordaniuk. A tanítók tapintatos irányítása mellett a gyermekek önállóan tartják rendben az eszközöket, aktívan részt vesznek a rendrakásban, takarításban.

A gyerekek viszonylag kevés otthoni feladatot kapnak. Ennek fő célja a gyermekek és a szülők közötti kapcsolat fenntartása, ápolása, a szülők számára az iskolai munkába való betekintés biztosítása. Hiszen a tanultak otthoni rögzítésére, gyakorlására nincs szükség; az megtörténik az iskolában. Iyen például az interjú füzet, vagy a projet portfolio.

A tanítási folyamatról

"A Lépésről lépésre (Step by Step) programot a ’90-es években dolgozták ki amerikai szakemberek, a reformpedagógiák legnevesebb képviselői – többek között Montessori és Freinet – munkássága alapján.”

Csakúgy az óvodában, mint az iskolában, az oktatás alapja a műveltségi területek (tantárgyak)  közötti összefüggések kiaknázása. Ez a közös csoporttémák, projektek készítésében valósul meg. Egy-egy fogalom (például Víz, Karácsony, Falu stb.) köré gyűjtik, rendezik a különböző műveltségi területek elsajátítandó anyagát, így megvalósítva azok integrációját. Egy tanítási év alatt 3-4 nagy, átfogó témát dolgoznak fel. A témákhoz kapcsolódó matematikai, természeti ismeretek, mesék, versek, énekek, művészeti alkotások összegyűjtése, megismerése, alkalmazása rengeteg változatos lehetőséget kínál az ismeretszerzésre, a készségfejlesztésre, az egyéni és csoportos (kooperatív) tanulásra. A projekt valamilyen kollektív tevékenységgel fejeződik be. Ez lehet egy kiállítás rendezése, egy közös tárgy elkészítése, közös színdarab vagy más előadás szervezése, közös könyv írása, kirándulás stb.

Mindezek a módszerek a gyermekek számára érdekessé, változatossá teszik a tanulás folyamatát, hiszen lehetőséget biztosítanak saját érdeklődésük kielégítésére, az önálló felfedezésre, kreativitásuk kibontakoztatására. Ugyanakkor komplex gondolkodásra, rendszerező, szisztematikus munkára késztetnek, ám ehhez természetesen a pedagógus alapos előkészítő és koordináló munkája szükséges.

A program épít a kooperatív struktúrákra, a páros, csoportos munkára.

A gyermekek értékelése

Az értékelés stabil kiindulópontja a gyermekek folyamatos megfigyelése. A pedagógus év elején feltérképezi minden gyermek tudásszintjét, tanulási stratégiáját, viselkedési szokásait, tanulási motivációját. Az év folyamán ehhez a kiinduló állapothoz, „pedagógiai státushoz” viszonyítja a gyermek haladását, fejlődését. Így az értékelés folyamatossá válik, s a fejlődés naprakészen nyomon követhető.

A gyermekek az iskolában félévente írásos pedagógiai véleményt kapnak. Ennek tartalmát a pedagógusok a gyermekekkel egyénileg és közösen is megbeszélik. A szülők az írásos véleményt a tanítóval egyénileg is átbeszélik, s kölcsönösen megosztják a gyermekkel kapcsolatos benyomásaikat egymással.

Együttélés

A program kiválóan alkalmas a sajátos nevelési igényű (sérült) gyermekek inkluzív, vagyis befogadó nevelésére, oktatására. A sérült gyermek elfogadása és befogadása a közösségbe nagy tapintatot és felkészültséget igényel a tanítótól és a gyermekektől egyaránt. A kirekesztés, csúfolás igen nagy érzelmi terhelést jelent az érintett gyermeknek, de ugyanígy a többi gyermek számára is felkavaró, elbizonytalanítót. Mások elfogadása, tisztelete, segítése a Lépésről lépésre program fontos alapértéke. Abban a munkaformában, ahol a találkozás, a beszélgetés a tanítás egyik fő eszköze, a gyermekeknek lehetőségük van a másiktól való tanulásra, a másik alapos megismerésére annak szavain, viselkedésén keresztül.

Nagyon fontos a tanító modell szerepe ebben a folyamatban. Ehhez viszont feltétlenül szükséges, hogy a tanító tisztában legyen saját érzelmeivel, a mássághoz való viszonyulásával; hiszen csak így tud érzékenyen reagálni a problémákkal küzdő gyermekek szükségleteire és az osztály többi gyermekének igényeire.

A tanító közösségformáló szerepének alapfeltétele, hogy elfogadja az osztályába járó gyermekeket; hogy mindennapi lehetőségeket teremtsen az egymás közti irányított és kötetlen beszélgetésre, a vélemények, benyomások, érzelmek megosztására; hogy segítse a gyermekek pozitív megnyilvánulásait, s vezesse rá a gyermekeket a problémák megoldásának és a konfliktushelyzetek békés elintézésének technikáira.

A reggeli beszélgető kör a fenti célkitűzések, alapelvek megvalósításának fontos eszköze. A tanító minden reggel, miután az összes gyermek megérkezett, a szőnyegre hívja a gyermekeket. A napi munkát minden reggel a különböző játékokkal, szokásokkal, feladatokkal változatossá varázsolt köszöntés nyitja meg. Számba veszik a jelenlévőket, megállapítják, hogy ki hiányzik, és a távolmaradókról is megemlékeznek (ki tud róluk, mikorra várható az érkezésük).  Megbeszélik az aznapi feladatokat, közösen elolvassák a reggeli üzenetet. A reggeli beszélgetőkörben szóba kerülhetnek a közösségi együttélésre vonatkozó szabályok, családi és közösségi, nemzeti ünnepek, aktuális népszokások, morális problémák, az iskola, a helyi közösség életének eseményei, szokásai stb. Ezek a témák erősítik a közösségi érzést, az élmények megosztásának igényét és képességét, fejlesztik a kommunikációs készséget, a másokra és a magukra figyelés képességét, az empátiás viselkedés kialakulását. A reggeli beszélgetések ismétlődő rítusa, ritmusa jelentősen támogatja a közösséggé kovácsolódást. A hagyomány, a hangulat, az egyéni és csoportos jó közérzet megélése a gyermekek biztonságérzetét, derűjét, optimizmusát erősíti.

A napi munkát záró élménymegosztás is ugyanezt a célt szolgálja. Ilyenkor a gyermekek visszagondolnak az aznap elvégzett munkára, s egyénenként és közösen is felmérik, hogy mit végeztek el a napi célkitűzésekből. A napi feszültségek oldásához járul hozzá az a szokás, hogy ilyenkor néhány gyermek előre tervezett módon bemutatja személyes élményeit: ilyenkor behozzák az iskolába egy kedvenc játékukat, könyvüket, vagy beszélhetnek a családjukról, otthoni élményeikről. Ennek a rítusnak az a célja, hogy gyakoroltassa a közösség előtti tervezett, tudatos megnyilvánulást. A kis beszámoló után a többi gyerek kérdéseket tesz fel, illetve észrevételeket fűz a hallottakhoz. Az ezekre való reagálás fejleszti a kommunikatív készséget, a toleranciát, az úgynevezett „kiváró türelem” megélését. A szereplő gyermek számára mindez teret nyújt a nyilvánosság előtti szereplésnek, a természetes gyermeki extraverziónak, míg a többiek oldaláról a befogadást, a látókör szélesedését is szolgálja.

A Lépésről lépésre program és a szülői ház

A programban dolgozó pedagógusok törekednek a szülőkkel való harmonikus viszony kialakítására, sőt célkitűzésük nem áll meg ezen a ponton: igyekeznek bevonni a szülőket az óvodai, iskolai nevelés folyamatába. Ez azt jelenti, hogy a szülők, természetesen előzetes megbeszélés alapján, részt vehetnek az óvodai és iskolai foglalkozásokon; alkalmanként a nevelők segítői lehetnek. „szakértőként” beszélhetnek a gyerekeknek egy-egy témáról; kézműves foglalkozást vezethetnek; tevékeny feladatot vállalhatnak intézményen kívüli programok szervezésében, lebonyolításában. Különösen a projekt-feldolgozások során kapnak a szülők és a családok meghatározó szerepet. Ilyenkor nem ritkán fordul elő, hogy a gyerekek egymás testvéreivel, szüleivel dolgoznak együtt, így megélve a közös munka, erőfeszítés s a közös siker élményét.

 

Kiskőrös, 2014.01.05.

 

Lépésről –lépésre program sajátosságai című előadás letöltése