Aktuális eseményeink

Rendhagyó énekóra a 9. osztályban

Iskolánk 9.-es osztálya ebben a tanévben már a harmadik projektzáróját tartotta. Az alkalom abban volt nagyon különleges, hogy a Szomor Viktória ének tanár néni vezetésével a tanulók a Kiskőrösi Baptista Imaházban tettek egy látogatást, ahol nagyon sok szép és érdekes hangszert vehettek szemügyre.

Elsőként a hangszerek királynőjével, az orgonával ismerkedhettek meg alaposabban, majd Viki néni több hangszert is megszólaltatott. Többek közt a hegedű, a zongora, a dob, a tenorkürt, a szaxofon, a furulya és a fuvola hangját figyelhették meg a diákok. Miután minden hangszert meghallgattak és működésüket is megfigyelték egy szuper játékra is sor került: becsukott szemmel kellett a hangszereket a hangjuk alapján felismerniük és kitalálniuk azt, hogy melyik hangja szólal meg éppen. Nagyon érdekes és élvezetes volt ez a rendkívüli énekóra, a gyerekek nagyon várják a következő ilyen különleges alkalmat.