Aktuális eseményeink

VI. Országos Úszó Diákolimpia és Tehetségkutató versenyen remekeltek a Kiskőrösi EGYMI diákjai

A Debreceni Sportuszodában 2017. 02.11-én került megrendezésre immár VI. alkalommal a FODISZ támogatásával a rendezvény. Ezen a programon a Kiskőrösi EGYMI diákjai közül Torgyik Petra és Bóna Ádám vehetett részt. Rajtuk kívül még a Kiskőrösi EGYMI volt diákja, Markó Zsolt, valamint Gszelmann Richárd, a soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola tanulója állhatott a rajtkőre.

Medves Kupa Nemzetközi Téli Ifjúsági és Diáksport Találkozó

A Kiskőrösi EGYMI diákjai is részt vettek a FODISZ által támogatott találkozón, ahol 12 csapat, köztük három külföldi, mérhette össze tudását öt versenyszámban. A diákok részvételét a Velünk mozdulj DSE is támogatta.

Szépíró verseny

Kézírásunk folyamatosan változik életkorunk előrehaladtával, alakul személyiségünkkel együtt. Mindez jól megfigyelhető az idei szépíróverseny elkészült szebbnél szebb gyermekmunkáin.

Felsős Maszkabál

2017. február 21-én intézményünk felsős tanulói, pedagógusai elérkezettnek látták az időt a tél elbúcsúztatására. A farsangi bál jelmezei között a tavaszt idéző jelmezek ugyanúgy megjelentek, mint a mesehősök, filmhősök, hétköznapi munkásemberek jelmezei.

Spektrum-túra avagy útjelzők az autizmus ösvényén

Ezt a különleges címet kapta az a februári ITEM foglalkozás, amely az autizmus témáját járta körül.

„Utazás a Reformkorba”

Intézményünk felső tagozatán történelmi témájú projekteket dolgoznak fel diákjaink.

„Orrom krumpli, hajam kóc!”

Ez a cím jelképezte leginkább a farsangi mulatozás hangulatát 2017. 02. 10-én az alsó tagozatos farsangon.

Család projekt zárása a Készségfejlesztő Iskolában

Február 1-én zárult a 7 hetes Család projekt a 9.-10. osztályban.

Influenza STOP témanap

Január 31-én a fenti címmel rendezett projektnapot intézményünkben az ÖKO-team. Mint minden hasonló rendezvényen, az EGYMI minden csoportja aktívan részt vett az eseményen.

Digitális tananyagok a jövő szolgálatában

A Z generáció egy olyan nemzedék, akik beleszülettek a digitális technológia világába, életük már elképzelhetetlen az infokommunikációs eszközök nélkül. Ebből következik, hogy a Z generáció tanulási szokásai is megváltoztak. A diákok hozzá vannak szokva a gyors információáramláshoz és befogadáshoz, egyszerre több mindennel tudnak párhuzamosan foglalkozni. Ezek a jelenségek különböző kérdéseket vetnek fel az oktatási rendszerben.
előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | következő