Aktuális eseményeink

Megyei Szépíró verseny a Kiskőrösi EGYMI-ben

Digitalizált világunkban egyre inkább háttérbe szorul a kézírás, annak ellenére, hogy kutatások támasztják alá a kézzel írók kreativitását, precizitását és hatékonyabb kommunikációját.

Az évente megrendezett megyei szépíró versenyünk célja a kézírás fontosságára való figyelemfelhívás és a sajátos nevelési igényű gyermekek pozitív megerősítése, lehetőség biztosítása tehetségük kibontakoztatása. Ebben az évben a beilleszkedési, tanulási zavarral és magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek is lehetőséget kaptak a versenyzésre.

A megyéből 263 gyermeket regisztráltak a felkészítő pedagógusok. A járási versenyeket követően 2018. április 12.-én került sor a megyei forduló megrendezésére. Regisztrációt követően a rendezvényt Kiskőrös Város Önkormányzatának részéről Harangozóné Balogh Zsóka nyitotta meg. A végső megmérettetésen 73 gyermek mutathatta meg tehetségét. A tanulók feladata korosztályuknak megfelelő tavaszhoz kapcsolódó vers, szöveg másolása volt.

Ezúton köszönjük kollégáink mellett Angeliné Kismók Melinda, Kutyifa Ilonána, Szemkeő Péter, Nagy István, Kvalláné Dóra Rita, Seffer Attilla, Sáfár Anita, Dobosiné Nagy Gabriella, Judák Mihályné, Csóvics Tünde zsűriben végzett munkáját.

 

A zsűri döntése alapján a megyei versenyt a következő tanulók nyerték:

Első korosztály
I. helyezett: Fekete Jázmin Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola.
II. helyezett: Komáromi Dávid Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola
III. helyezett: Széplaki Málna Hajósi Szent Imre Általános Iskola

Második korosztály
I. helyezett: Kiss Mónika Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola
II. helyezett: Vincze Vivien Kiskunfélegyházi József Attila Ált Iskola.Platán utcai Tagintézménye
III. helyezett: Halász Réka Petőfiszállási Petőfi Sándor Általános Iskola

Harmadik korosztály
I. helyezett: Dora Zsanett Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola
II. helyezett megosztva: Dudás Dorina Szent Tamás Katolikus Általános Iskola,
 Pap Máté Zsolt KT Bem József Általános Iskola Páhi Általános Iskolája

Negyedik korosztály
I. helyezett: Tősér Stefánia Kiskunfélegyházi Darvas Általános Iskola
II. helyezett: Zsebeházi Hajnalka Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola
III. helyezett: Turi Dominika Kisszállási Sallai István Általános Iskola

Ötödik korosztály
I. helyezett: Pfeifer Vivien Bajai EGYMI
II. helyezett: Bóna Ádám Kiskőrösi EGYMI
III. helyezett: Sárközi Róbert Bajai EGYMI

Támogatóinknak köszönhetően a járási és megyei verseny résztvevői ajándékban is részesültek.
Köszönjük a verseny támogatását Supka Évának, Bognárné Gajár Katalinnak, Hermanné Németh Andreának, Lászlóné Takács Ágnes Zsuzsannának,
Szálas Mártának, Jóvér Évának, Csomák Lászlónak