Aktuális eseményeink

„Polgárosodás kora” projektzáró a 7. osztályban

A 7. osztály fergeteges projektzáróval zárta le 7 héten át tartó „Polgárosodás kora” projektjét.

A tanulók rengeteg ismeretet szereztek a korabeli találmányokról, az ipari forradalomról, a kor mindennapjairól, a francia forradalomról, a Habsburg Birodalomról. A diákok a kor egy-egy meghatározó személyének öltözve adtak számot tudásukról, így többek közt James Watt, Twist Olivér, XVI. Lajos, Marie Antoinette, Napóleon, Mária Terézia, gyári munkásasszony és forradalmárok mutatták meg játékos feladatokon keresztül, hogy milyen sokat tudnak a korszakról. Köszönjük szépen Farkas Zoltánnak, a Zeneiskola zenetanárának a csodálatos harmonika muzsikát, mellyel igazi korhű hangulatot teremtett.

Ezt követően a nap a tornateremben folytatódott, ahol ostrom alá vettük a Bastille-t, majd a szülők segítségével elkészített francia ételekből álló közös lakomával zártuk le napot.

 

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a kollégáknak, akik valamilyen formában hozzájárultak a projektzáró előkészítéséhez és megvalósításához. Továbbá köszönjük a szülőknek is, hogy segítettek felejthetetlenné tenni ezt a napot.